Náfrádi Antal
Náfrádi Antal

Okleveles ingatlanközvetítő

phone +36 30 931
Jutalékom bruttó 2.5 - 3%
Ingatlan.com-on 4 éve hirdetek
Nyelvtudásom Német, Francia, Angol
Tagságaim Iparkamara, Ingatlanközvetítői névjegyzék

Így dolgozom

A jó szerencse 2016-ban hozott az ingatlanközvetítés közelébe, ahol mentoraimtól sokat tanulva ma már szinte minden területen otthonosan érzem magam. Elsősorban Szegeden és környékén tevékenykedem, jutalékom 2,5 - 3 % (+ Áfa nincs). Németül beszélek, de kicsit franciául és angolul is.
Idézek egy elégedett ügyfelem cégünknek megküldött ajánlóleveléből, nála én sem tudnám jobban és főleg szebben megfogalmazni működésem lényegét:

"A lakásunk eladása kapcsán azért Antal segítségét vettük igénybe, mert már kezdetektől nagyon meggyőző volt a visszafogott és udvarias stílusa. Emellett a hirdetései az ingatlanokat a valóságot nem eltorzítva, de mégis frappánsan, megnyerő módon mutátják be. Az együttműködés során nem csalódtunk az első megérzésben. A lakásbemutatásokat nagyon profin menedzselte az érdeklődők igényeit, helyzetét jól felmérve. Elégedettségünket az is mutatja, hogy a családban felmerülő másik ingatlan ügyletnél is őt kértük fel segíteni. Gratulálunk, csak így tovább!

Amiben még segíteni tudok

energetikai tanúsító
hitelügyintézés
ügyvéd

Megbízásaim

Nincs találat Jelenleg nem található a szűrésnek megfelelő ingatlantípus.
© ingatlan.com - 1999 - 2024 Általános Szerződési feltételek DSA Adatvédelmi Szabályzat Sütik kezelése Facebook money.hu
Magyar